1. A Napkirály trónra lép:

Az 1600 -as években Franciaországot a király helyett tisztviselői, a miniszterek kormányoztak. Amikor meghalt az uralkodó, az új francia király a gyermek XIV. Lajos (1643-1715) lett. Amikor felnőtt megparancsolta, hogy engedélye nélkül semmiféle rendelkezést sem adhatnak ki. (abszolutizmus)

2. XIV. Lajos udvara:

XIV. Lajos Európa legfényesebb királyi udvarát rendezte be. Versailles, a barokk pompa példaképe lett. Festmények, parkok, szökőkutak  díszítették. Kortársai úgy is nevezték: a Napkirály, amiért olyan ragyogó udvart hozott létre. A spanyol viselkedési szokások helyébe a francia lépett. A királyi udvarban mindig élénk élet folyt, aminek a központjában a király állt. A nemesekből, engedelmes kegyencek lettek.

3. A francia hadsereg:

 Hatalmas hadsereget tartott fegyverben és nem volt olyan háború, amelybe bele ne szólt volna. Erődöket emelt, amik bevehetetlenek voltak. A francia flotta is a legkorszerűbbek közé tartozott. A francia hadsereg volt az első ahol egyenruhát hordtak.

4. A pénzügyek:

A kincstár feltöltése az egyik legnehezebb feladat, ezért erre a tisztségre egy nem nemesi  származású, de tehetségével kitűnt szakembert állított. Arra ügyelt, hogy a pénz ne kerüljön ki Franciaországból. Számos árura pedig kimondta, hogy azokat csak az állam adhatja el, tehát az állam bevételeit növelik (monopólium).

Szerző: moncsi82  2009.04.25. 19:03 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelem6.blog.hu/api/trackback/id/tr131086125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása